BERUHÁZÁSOK KLÍMAVÉDELMI VIZSGÁLATA
Környezetvédelmi szakértő kollégánk részt vett a “Környezeti vizsgálatok éghajlatvédelmi elemzésének módszertanáról” szóló 16 órás képzésen, mely nagyban segíti a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendeletben előírt, valamint egyes pályázatoknál követelményként szereplő klímavédelmi vizsgálatok még magasabb minőségben való elkészítését.
A képzést követően a Magyar Mérnöki Kamaránál tett sikeres vizsga eredménye a Klímavédelmi szakértői tanúsítvány, melynek megszerzéséről reményeink szerint mihamarabb beszámolhatunk.
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS
Már elérhető szúnyoggyérítési szolgáltatásunk. Keressenek minket bizalommal!
DIÁKMUNKA, IDÉNYMUNKA MUNKAVÉDELME
A szervezett munkavégzés keretében végzett diák-, illetve idénymunkához kapcsoló munkavédelmi feladatok vonatkozásában is keressenek minket bizalommal!
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS- új tevékenység!
Az egészségügyi kártevőmentesítés keretein belül hamarosan megkezdjük kémiai SZÚNYOGGYÉRÍTÉSI tevékenységünket. Az eljárás során földi járműre rögzített, nagy teljesítményű melegködképző géppel kerül kijuttatásra az irtószer. Szolgáltatásunkat önkormányzatoknak, nagyobb kiterjedésű telephellyel rendelkező cégeknek, valamint rendezvények szervezőinek ajánljuk!
Részletek hamarosan!
DarázsszezON
Minden jel szerint elkezdődött az idei darázsszezon. Az Enwéd Kft. egészségügyi kártevőirtó szakemberei hatékonyan, szakszerűen és biztonságosán elvégzik a darazsak elleni védekezési, illetve mentesítési munkálatokat. Kérje ajánlatunkat!
MUNKAVÉDELMI CÉLVIZSGÁLAT 2021
EGY KIS SZAKMAI “DICSEKVÉS”
JÓ HÍR, MÓDOSUL A FELNŐTTKÉPZÉSI TÖRVÉNY
2021. január 1-én lép hatályba a felnőttképzésről szóló törvény azon módosítása, miszerint „A munkavédelemről szóló törvény és a tűz elleni védekezésről a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvény alapján a munkáltató kötelezettségeként előírt oktatásra, képzésre e törvényt nem kell alkalmazni. ”
A MUNKA- ÉS TŰZVÉDELMI OKTATÁS IS FELNŐTTKÉPZÉS
A jogszabályi környezet módosítása, illetve az abban szereplő előírások jelenlegi értelmezése szerint a jogszabályok által kötelezően, még a munkavégzés megkezdése előtt elvégzendő munka- és tűzvédelmi oktatás is felnőttképzésnek minősül, és ezáltal bejelentésköteles tevékenység. A Pest Megyei Kormányhivatal Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Felnőttképzési Osztály által részünkre megküldött tájékoztatója szerint a bejelentést a képzés szervezőjének és nem az oktatónak kell megtennie. Az Enwéd Kft. továbbra is vállalja a munka- és tűzvédelmi ismeretek munkavállalók számára történő átadását (tehát magát az oktatást), illetve az ezzel járó kifejezetten szakmai jellegű adminisztrációt (oktatási napló vezetése), viszont a felnőttképzéssel együtt járó szervezési és adminisztrációs kötelezettségeket nem tudjuk felvállalni. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján minden cégnek, melynek van legalább 1 munkavállalója, célszerű bejelentkezni felnőttképzőnek.
EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTEVŐIRTÁS ÉS FERTŐTLENÍTÉS
Az Enwéd Kft. megkezdte egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő tevékenységét. Az irtási és/vagy fertőtlenítési munkákat az ország egész területén végezzük.
AZ ÉVES KÖRNYEZETVÉDELMI BEVALLÁSOK IDŐSZAKA KÖVETKEZIK
2019. február-március a 2018-as tárgyévre vonatkozó környezetvédelmi éves bevallások elkészítsének és Ügyfélkapun keresztül történő elektronikus benyújtásának időszaka.
Határidők:
- Éves hulladék adatszolgáltatás (HIR-ÉV): 2019. március 1.
- Éves levegőtisztaság-védelmi jelentés (LM): 2019. március 31.
- Éves jelentés a felszín alatti víz és földtani közeg veszélyeztetéséről, terheléséről (FAVI-ÉJ): 2019. március 31.
- Éves jelentés a felszíni víz minőségének védelméről (VÉL): 2019. március 31.
Az önellenőrzésre kötelezett, vagy azt önként vállaló kibocsátó a szennyvízkibocsátás jellemzőiről és a technológiai folyamatok üzemviteléről szóló összefoglaló jelentést szintén 2019. március 31 -ig kell megküldeni elektronikusan a hatóság részére.
BŐVÜLT A MUNKAVÉDELMI RÉSZLEGÜNK
2018. szeptember 17-től a felsőfokú munkavédelmi szakember kollegánk mellett egy munkavédelmi technikus szakképesítésű kollega is erősíti a munkavédelmi részleget.
KÉRDEZZ-FELELEK SZOLGÁLTATÁS
Elindult az Enwéd Kft. INGYENES “kérdezz-felelek” szolgáltatása.
Ha munkáját érintően bizonytalan egy-egy munkavédelmi, tűzvédelmi vagy környezetvédelmi kérdésben, írjon nekünk elérhetőségeink egyikén!
Röviden megválaszoljuk a kérdését, mely remélhetőleg segítséget tud nyújtani a probléma megoldásában.
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT
A 2018. május 25-én életbe lépő adatvédelmi előírások következtében frissítettük adatkezelési nyilatkozatunkat. Elérhetőség: http://www.enwed.hu/site/adatkezelesi-tajekoztato/
EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTEVŐIRTÁS és FERTŐTLENÍTÉS
2019. februárjától indítjuk új szolgáltatásunkat!
KÉSZÜLJÜNK FEL EGYÜTT A MUNKAVÉDELMI CÉLELLENŐRZÉSEKRE
2017. a munkavédelmi hatósági célellenőrzések éve!
Ellenőrzési naptár (forrás: www.ommf.gov.hu):
- 2017. II. negyév – építőipari kivitelezési tevékenységek
- 2017. III-IV. negyedév – megváltozott munkaképességű munkavállalók munkakörülményei
- 2017. III. negyedév – kereskedelmi ágazat
A kiszabható munkavédelmi bírság össze 50.000-10.000.000 Ft-ig terjedhet.
Kérje segítségünket, közreműködésünket az ellenőrzésekre való felkészüléshez!
ELINDULT AZ ENWÉD KFT. TAVASZI AJÁNLATA
Amennyiben március-április hónapokban kedvezményes áron felülvizsgáltatná kis- vagy középvállalkozásnak minősülő cége, egyéni vállalkozása állapotát munkavédelmi, tűzvédelmi vagy környezetvédelmi szempontból, keresse bizalommal az Enwéd Kft-t.
Szakértőink egy napos helyszíni bejárással egybekötött dokumentum átvizsgálás alapján felmérik, hogy az adott terület jogszabályi előírásainak megfelelően működnek-e, és szükség szerint javaslatot tesznek intézkedések megtételére.
Az ajánlatunk 2017. március 22. – április 30. közötti időszakban, egy telephelyre vonatkozóan érvényes.
Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, keressen minket az ismert elérhetőségeinken! www.enwed.hu
KÉSZÜLJÜNK FEL EGYÜTT A MUNKAVÉDELMI CÉLELLENŐRZÉSEKRE!
Hamarosan lejár a 2016. tárgyévi hulladék bevallás benyújtásának határideje
Már csak pár nap, és lejár a határidő. A tegnapi naphoz hasonlóan bármikor előállhat központi probléma az Ügyfélkapuval , ezért nem érdemes az utolsó pillanatokra halasztani a beküldést.
Hulladék bevallás (2016-os tárgyév)
A 2016-os tárgyévben képződött és/vagy kezelt hulladékokról legkésőbb 2017. március 1-ig adatot kell szolgáltatni a környezetvédelmi hatóság részére. A bevallás kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun tehető meg az arra rendszeresített (www.okir.hu/hu/urlapok oldalon elérhető) űrlapok kitöltésével.
Frissült a hatósági lista (2017.01.13.)
A korábbi bejegyzésben szereplő lista az alábbiakkal bővült:
Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi Osztály
Természetvédelmi Osztály8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1. 06 (22) 514-300
kornyezetvedelem@fejer.gov.hu
Kneifel Róbert környezetvédelmi osztályvezető
Petrás József természetvédelmi osztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer/hirdetmenyek/szekesfehervari-jarasi-hivatal
Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
Jogi és Hatósági Nyivántartó Osztály
Komplex Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály
Hulladékgazdálkodási Osztály
Levegő- és Zajvédelmi Osztály
Kármentesítési Osztály
Természetvédelmi Osztály
Környezetvédelmi Mérőközpont
1072 Budapest, Nagy Diófa utca 10-12. (1) 478-4400
Cserkúti Szabolcs főosztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/pest-megyei-kormanyhivatal-jarasi-hivatalai/erdi-jarasi-hivatal/erdi-jarasi-hivatal-kornyezetvedelmi-es-termeszetvedelmi-foosztaly
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
3530 Miskolc, Mindszent tér 4.
46/517-300
bese.barnabas@borsod.gov.hu
Bese Barnabás főosztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/borsod-abauj-zemplen/szervezet/jarasi-hivatalok/miskolci-jarasi-hivatal
Környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságok elérhetőségei
2017. január 1-től területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként – kivétel Budapest és Pest megye – megyei illetékességgel a megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala jár el
Budapest főváros és Pest megye területére kiterjedő illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörben eljáró Érdi Járási Hivatala jár el.
A több megyei kormányhivatal honlapján már megtalálhatóak az elérhetőségek, melyeket az alábbi listában segítségképpen mi is összegyűjtöttünk.
Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály
7100 Szekszárd, Szentgáli Gy. u. 2.
(30) 277 42 11
kornyezetvedelem@tolna.gov.hu
dr. Szilas László főosztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna/hirdetmenyek/szekszardi-jarasi-hivatal-agrarugyi-es-kornyezetvedelmi-foosztaly
Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi Osztály
Természetvédelmi Osztály
7621 Pécs, Papnövelde u. 13-15.
(72) 567-102
(72) 567-115
(72) 567-104
pecs.kornyezetvedelem@baranya.gov.hu
galambos.tamas1@baranya.gov.hu
lenard.miklos@baranya.gov.hu
Schwarcz Tibor, főosztályvezető
Galambos Tamás, osztályvezető, főosztályvezető-helyettes
Lénárd Miklós Benedek, osztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/baranya/jarasok/pecsi-jarasi-hivatal-kornyezetvedelmi-es-termeszetvedelmi-foosztaly
Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer/szervezet
Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi Osztály
Természetvédelmi Osztály
8200 Veszprém, József Attila u. 36
(88) 885-900
88/885-910
88/885-920
veszprem.termeszetvedelem@veszprem.gov.hu
Kovács Béla főosztályvezető
Bognár József főosztályvezető-helyettes, környezetvédelmi osztályvezető
Horváth László természetvédelmi osztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/veszprem/jarasok/veszpremi-jarasi-hivatal-1
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi Osztály
Természetvédelmi Osztály
9021 Győr, Árpád út 28-32.
(96) 524-007
(96) 524-000
zoldhatosag[kukac]gyor.gov.hu
titkarsag.zoldhatosag[kukac]gyor.gov.hukornyezetvedelem.szakerto[kukac]gyor.gov.hu
Szemerits Attila főosztályvezető
dr. Buday Zsolt főosztályvezető-helyettes
Kulcsárné Roth Matthaea osztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/gyor-moson-sopron/jarasok/gyori-jarasi-hivatal-agrarugyi-es-kornyezetvedelmi-foosztaly-kornyezetvedelmi-osztaly
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/gyor-moson-sopron/jarasok/gyori-jarasi-hivatal-agrarugyi-es-kornyezetvedelmi-foosztaly-termeszetvedelmi-osztaly
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
4025 Debrecen, Hatvan u. 16.
36 52/ 511-000
kornyezetvedelem.debrecen.jh@hajdu.gov.hu
Kórós Csaba József főosztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/hajdu-bihar/jarasok/debreceni-jarasi-hivatal-kornyezetvedelmi-es-termeszetvedelmi-foosztaly
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi Osztály
Természetvédelmi Osztály
5000 Szolnok, Boldog Sándor krt 4
56/523-423
dr. Nemes Gábor főosztályvezető
Szendey Csaba főosztályvezető-helyettes,természetvédelmi osztályvezető
Molnár Gabriella környezetvédelmi osztályvezető
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok/hirek/jasz-nagykun-szolnok-megyei-kormanyhivatal-szolnoki-jarasi-hivatala
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi Osztály
Természetvédelmi Osztály
Csókási Anita főosztályvezető
http://bkmkh.hu/kecskemeti_jarasi_hivatal/_kornyezetvedelmi_es_termeszetvedelmi/
A lista nem teljes, amint újabb adatok állnak rendelkezésre, frissítjük.
Szolgáltatásunk hamarosan tűzvédelmi főelőadói feladatok ellátásával bővül!
Mivel is foglalkozik egy tűzvédelmi főelőadó?
- tűzvédelmével kapcsolatos szakfeladatok önálló ellátása a legveszélyesebb tűzveszélyességi szintű létesítményekben
- értékeli, szabályozza, tervezi, irányítja a létesítmény tűzvédelmi viszonyait
Fontos változások a környezetvédelmi hatóságoknál
2017. január 1-től fontos változások a környezetvédelmi hatóságoknál!
A változások az alábbiak:
- az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (a továbbiakban: OKTF) jogutódlással – a Pest Megyei Kormányhivatalba történő beolvadással megszűnik
- az OKTF szervezetében működő Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság a Földművelésügyi Minisztériumba olvad be
- a megyei kormányhivatalok környezetvédelmi feladatai megyei illetékesség szerint kerülnek ellátásra